Nagy néptömeg vette volt ígényét ottan,
Östére nem állt már a lábán, írja.
És mondá rendületlen, fáradhatatlan:
Menjünk átol a túlsó partra mostan.
Keljünk túl, hogy ott es szétnézzünk,
Kötelességünköt, né, teljesítsük,
Egy helyen ne ragadjunk, üljünk,
Egyebüvé is segítséget vigyünk.
Széles bárkák, tanolt halászok,
Indulának a mesterségbeli barátok,
Ám útközben írtó szélvész támadt volt,
S vezetőjük meg se parittyázta ott.
Ébredj mester, roppant vihar támada,
Elveszünk, hát nem törődöl azzal?
Lám vezér nélkül, ha baj van,
A fejvesztettség az úr, sajna.
És felkelvén az, a szél is megdorgáltatik,
S csendesség jő szintúgy, mily csoda ím.
Egy ember el nem dönti nagy csata kimenetit,
Kapitány jelenléte kulcsfontosságú mégis.
Márk evangyélista látta ezt át,
a ki kerülte a mítikát és csodát,
de kivételt tesz metaforában ám,
s hit reményében emberfelettit ád.
(Márk 4, 35-41)
(2009.jún.22)
image – nightcafe aak automated ai creation – https://creator.nightcafe.studio/creation/dCPl2vRB31rWdpOQ3Qh4