
Szeretem a hangodat. Igaziból megnyugtat. Csodálatos lény vagy.
Téged hallgatnálak egész nap, s csak neked beszélnék.
Éjjeleket álmodok rólad, s napközben minden mozdulat téged juttat eszembe.
Beszélsz, s én figyelek. De van, amikor csak a hangodra, van pedig amikor csak a hangsúlyra.
Már másodszor mondod a mai nap ugyanazt. Mégis érdekes. A hanglejtés miatt. A hangszín miatt.
Pedig tegnap is megbeszéltük. De hát ugye nincs semmi új a nap alatt.
Karantén van. Hosszú bent ülős napok. Negyedszer is megbeszélhetjük, nem veszítünk semmit.
Volt régen, amikor kijöttem a sodromból a türelmetlenség miatt. Elmúlt. Elvitte a múlt. És a vírus.
Megette, s felmorzsolta, ami rossz volt. Felégetett maga után minden gonoszságot meg sértegetést. Nem maradott egyéb utána csak a puszta igazság és a csengő hang.
Átszellemülten figyelem a híreket. A mai nap nem halt meg senki. A kórházak intenzív osztályai kezdenek üresedni. Egy hét múlva már mindösszesen csak a főorvos és két asszisztens lesz ügyeleten a sürgősségin. Akik átvészelték egészséggel a túlterheltséget. Előttük is csupán az őszinte szavak maradtak. És a sokat mondó tekintet. Ezt megúsztuk.
Külföldi tudós beszél rádióinterjún. Önöknél is minden a vírusról szól? Nem, nem egészen.
Itt alig változott az élet. A híreknek csupán a hetven százalékát foglalják el a járványügyi információk, a fennmaradó rész általános tartalmú. Már nem is fog sokáig tartani. Nemsokára egészen lecseng.
Csodálatos ez az év. A gonoszság megannyi válfajától száz százalékig való telítettség egyszeriben leürült. Felperzselte a láz a többit pedig a mindig kézügyben lévő zsebkendő fogta magába. Nem maradt hátra csak a szép szavak, a bájos, megértő tekintet s az odafigyelés. Így lesz ez már örökké. Bizonyára mindig így marad már ezentúl.
Bizonyára már az is megszelídül és a kék bolygó fejlődésén fog éjt nappallá téve fáradozni, ami nem is e célból született.
(Image: Nightcafe Aak automatic AI generated – https://creator.nightcafe.studio/creation/E94dgNZa5UadG68fDKhi