A szülő magából ad, és saját fáradozása árán neveli gyerekét. Táplálékot szerez s
biztonságot nyújt számára. Minden tehetségével azon van, hogy abból valamit átadjon,
tovább örökítsen gyereke felé.
A szülő, aki két szelet megmaradt kenyérből mindkettőt a gyereknek adja, aki a tányért
színültig tölti neki, magának pedig száraz kenyérhéjat vesz elő.
Előfordul aztán az idő teltével, hogy egyre több tényező meghaladja kompetenciáit s a
gyerek egyre inkább úgymond kinő a keze közül.
De még akkor is szülő. És minden felnőtt között is a leginkább befogadó, elfogadó és az
otthon melegét nyújtó személy(ek).
Fájdalom és üresség, ami eddig szinte egy test egy lélek volt, azontúl lassanként egy kopár
kiürült hely lesz. Ám semmi sincs elveszve. Azok után is megpróbálja a szülő azt a helyet
betölteni. Néha pedig mindent elkövet, hogy bár egy kis időre visszaszerezze gyerekét.
Szülői mivoltját soha nem hagyja alább, bármilyen életkor vagy teher is következzen.
Legapróbb jelek is érzékenyen érintik, amik gyerekével összefüggnek. Hát még azok,
melyek emberi elmével szinte felfoghatatlanok?
Legkisebb öröm is érzelmileg jó hatással van rá. Legapróbb előmenetel is felér számára egy
világszenzációval. És mérgező tud lenni számára egy egészen apró veszteség is, ami
gyerekét érinti.
Aki megmutatja önnön valóján keresztül, hogy mennyi jót vonzhat be gyereke saját életébe,
s ugyanúgy elesettségében mindazt az elveszettséget, ami előfordulhat, hogyha gyereke
nem eléggé körültekintő az életben vagy rossz irányba fordítja saját sorsát.
Elfogadja gyerekét akkor is, amikor tékozló gyerek módjára szégyentől eltelt szemmel
érkezik haza. Elfogadja, ha rossz fát tett a tűzre, de még akkor is, ha akár tönkremegy
annak családja, s biztonságot nyújt, amikor amaz támadásoknak van kitéve.
Mindeközben pedig képes akár feláldozni magát s magára vállalni mindazt a szennyet, amit
a külvilág elkövet a gyerekével szemben, akik megtagadják tőle az érvényesülést, a
segédkezet, vagy együttműködést, vagy megfosztják jövőjétől. A szülő magára vállalja s
szépen lassan maga alá temeti mindaz a változatos sok szörnyűség, amiről semmit nem
tehet, és csupán egyetlen köze van mindazokhoz: hogy a saját gyerekét érinti.
A szülő az, aki kiborul s lelkileg összeomlik, hogy gyerekét megóvja ugyanettől. A szülő az,
aki földig issza magát, mert már nem bírja látni azokat a terheket, amik gyerekére
nehezednek.
Aki maga előtt látja, amint gyerekét szerencsétlenné teszik vagy megalázzák, s ebben
semmit sem tud tenni. A szülő hallja gyereke panaszait, még ha úgy is tűnik, hogy nem
hallgatja meg őt. Sokszor védelem nélkül, egészen felkészületlenül átveszi azokat, csakhogy
gyerekét mentesítse azoktól.
A szülő az, aki összeomlik a fájdalomban, amikor a gyerek sikerei sárba tapotódnak, amikor
észreveszi, hogy mennyire semmibe veszik annak tetteit, leértékelik létezését s kihasználják
emberségét.
Néha még két kézzel kapaszkodik gyerekébe, s próbálja nem elengedni, próbál újból lábra
állni, aztán szép lassan elenyészik a világban minden vitatott hibáival és cselekedeteivel
együtt.
A komák, bajtársak és számos segítőkész hozzátartozó fájdalommal tekint olyankor
minderre s elgondolkodik, hogy vajon ő is ide fog-e jutni?
Mindazok pedig, akik a legkülönfélébb ürügyekkel vagy épp indoklás nélkül még egy lépést
sem tettek, hogy megbecsüljék vagy jobb állapotra mozdítsák, egy távoli sóhajjal ezt is
letudják, s tovább végzik dolgaikat.
Amikor pedig elérkezik a pillanat, amikor felviláglik a fény az alagút végén, akkor a lelkileg
tönkrement szülő lehet az, aki ebben már nem lát örömet, s a fényt egy még rosszabb
sötétségnek véli. Amikor eljön a titokban mégiscsak várt ünneplés ideje, amikor végre
hosszú fáradozásoknak jön meg az eredménye, akkor a szülő lesz, aki mindebben egy
újabb csapdát vél felfedezni s már előre fél és figyelmeztet minden eszközzel, hogy ami
most következik, az csupán egy újabb lejtőnek a kezdete.
(2020 ápr.28-án volt először közzétéve)
(Image: Nightcafe Aak automatic AI generated – https://creator.nightcafe.studio/creation/uaNHPIjH8256ukQDoKZ0)