Egyszer hajdan, nagyon rég,
Óperenciás tenger szigetén,
Zöldsziget tisztás közepén,
Magnóliafa legeslegtetején,
Kies magház fordult termésre.
Ezernyi aprómag eredt szélnek,
Ezernyi magocska terjeng égen,
Föltámadást hordozza széjjel.
Száz meg száz fa virága érett,
És sziget ugyancsak temérdek.
Tenger sincs magában egészen,
Mind újabbak telnek felfedésre.
Végtelentől túlhaladott méret
Változatosságot hordoz mélyen:
Meganyi másik világ létezése,
Lehetnek bár akár testvérek.
De túlontúl minden különbségen
Párhuzamban bolyongnak szélben,
Közelségben gyakran összeérnek,
Véleményt és helyet cserélnek.
Viszont szikrázhat fércelésben,
Átmehet bár gondos készülésen.
Kezelhetetlen mindig beléphet,
Egyensúly felbomolhat a légben.
Könnyen meghasadnak tudatmezők,
Hamar felborulnak szerepkörök.
Elválás és távozás szükségszerű,
Nincs hát találkozás vég nélkül.
(2014.szept.18)
(image: nightcafe aak automated ai creation – https://creator.nightcafe.studio/creation/EsaIxprAY65G4EmfGK0F)