Az mely rettentő szende,
Olyan csupa nyúlfül féle,
De repült erdőn keresztül,
S akácok közt suhant csehül.
Akár egy madár, szárnyalt volt,
nem szárnnyal, de szállott ott.
Most a légteret uralta fejül,
Szédelgett, ki ránézett, ebül.
Tyúkot tépáz farkas koma,
Mikor felülnőt odaszólnak:
– Kérsz-e egy pofont, ordas?
Remeg az, erő mind elhagyja.
Ravasz róka pulykát lakmároz,
Nyúlunk föléje ér már most.
Kérdezi, pofont ha kérne,
Róka szóhoz nem jut jettébe.
Dörmög a lassú medve erőst,
Ámbár szelíd állat, mindenevő.
Most málnát szedeget lomhán,
Amikoris nyúl sebtibe odaszáll:
– Nem kér pofont, brummogó medve?
De az ám semmitől meg nem ijed,
Úgy tartják, havasok királya:
– Adjad, ha van merszed hozzája!
Csodapof viszont várat magára,
A táltos nyúl nem ért hozzája:
– Lépj csak ki az erdő szélére,
Én is ott kaptam már egy hete.
(2010.ápr.19)
[repülő nyúl poénja nyomán]
image – nightcafe aak automated ai creation – https://creator.nightcafe.studio/creation/I1dhWa5c3JesV9mfFt80