Szegény bolha lakozék egyedül
Rá senkinek gondja nem vetült,
S történt, hogy egy napon
Korlátbúrába zárták álnokul.
A bolha biz szökdécselt, neki úgy jó,
S míg szökött, a búra ütött is jót,
Ütte hátát, gerincét, ha érte,
Bolha el nem képzelte, mi érte.
Csak annyit ért fel kurta ésszel,
hogyha nem ugrik akkorát éppen,
a búra se üt rajta nagyot eképpen
s így egyre apróbbakat szökdécselt.
A búra viszont igen rosszhiszeműen
Egyre zsugorodott föléje sebesen,
Mert ha a bolha apró teret foglal
minek neki nagy térfogat búrába?
Aztán a bolha már nem ugrott
s a búra is föléje zsugorodott,
míglen megesett egy szép napon,
hogy eljött a szabadság azonmód.
Eltűnt a búra, el a korlátozás
szabad lett a bolhának ugorni ám,
de most már elfelejtett lám!
Amint mind korlátozta önmagát,
nehogy már meg-megüsse hátát,
végül elvesztette tudományát.
A Bolyai-téri unitárius templomban elhangzott példázat
(Nagy László tiszteletes prédikációja) nyomán.
image – nightcafe aak automated ai creation – https://creator.nightcafe.studio/creation/sD5tBIQ6069pTt3mL31C